A gazdasági irodánk telefonszáma megváltozott: +3620-223-0432

Szűrő

Családok éve - Erzsébet Karácsony

Diákjaink elnyerték a lehetőséget, hogy részt vegyenek 2018. december 20-án délután a Papp László Sportarénában megrendezésre kerülő, a Családok Éve programsorozatába illeszkedő Erzsébet-Karácsonyon!
 
Nagyon jó szórakozást kívánunk tanulóinknak és kísérőiknek! Gratulálunk a szervező pedagógusoknak, Farkas Tímea tanító néninek, Borzas Adrienn pedagógiai asszisztensnek és a gyerekeknek egyaránt.
 

Decemberi tájékoztató

December 8-án, pénteken a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén (Mária ünnep) reggel 8-kor szentmisével kezdjük a napot. Majd utána rövidített órákkal megyünk tovább. (Minden óra meg lesz tartva!)

December 13-án, szerdán 15 órától lesz a karácsonyi vásárunk az ebédlőben, majd azt követően 16.30-tól az adventi hangversenyünk a templomban. Bízva abban, hogy minél többen megtisztelnek jelenlétükkel, mi lelkesen készülünk.

December 20-án, szerdán lesz iskolánkban a lelkinap, mely szentmisével zárul 11 órai kezdettel. (Kb. 12.00-kor végzünk.)

December 21-én, csütörtökön lesz az utolsó „tanítási” napunk, mely 11.45-kor ér véget. (Aki ebédes még ezután eszik.) Természetesen napközis felügyelet van ezen a délutánon.

December 22-én, pénteken már nincs tanítás! Erre a napra, ill. a téli szünet néhány munkanapjára (december 27. 28. 29.) a szokásos feltétel mellett (legalább 10 fő) biztosítunk felügyeletet, melyet kérem, hogy üzenőn, esetleg E-naplón keresztül jelezzenek! Úgyszintén

jelezzék kérésüket az „ingyen ebédesek” december 15-ig, ha szünetre igényelnek étkezést!

Az étkezési befizetés december 11-én, hétfőn, a pótbefizetés pedig 18-án, szintén hétfőn lesz!


„Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!”
Wass Albert

Békés adventi készülődést kívánunk!

Jótékonysági csokigyűjtés

Kedves Szülők! Kedves Gyerekek!

JÓTÉKONYSÁGI CSOKIGYŰJTÉS iskolások összefogásával!

Kórházak gyerekosztályain fekvő gyerekeknek a mesedoktorok az önkéntes segítség mellett csokikat is osztanak. Ezért a Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Mesedoktorok „Szeretetcsoki” csokoládé akciót szerveztek. 
A legtöbb csokit beküldő csoportok jutalomban részesülnek. A legtöbb csokoládét összegyűjtő csapat 2018. január közepén 200.000 Ft díjazásban részesül, a második 60.000 Ft, a harmadik pedig 40.000 Ft díjazásban részesül.
Mindenki nyer, hiszen adni örömteli dolog!
A csokigyűjtés 2017. december 15-ig tart!

Idén segítsünk egy tábla 3 hónapnál hosszabb szavatossági idejű csokival!
(Vagy a tábla csokival egyenértékű új színes ceruza, filctoll, zsírkréta készlettel!)
A legapróbbnak tűnő felajánlás is óriási segítség, köszönjük!

Év végi tájékoztatás

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

Szeretnénk megköszönni mindazoknak a közreműködését, - akár ajándékot készítettek, akár vásároltak – akik hozzájárultak a karácsonyi vásárunk sikeréhez.

Néhány közérdekű információ a tanítással, a programokkal kapcsolatban:

- December 20-án, kedden lelki nap lesz, mely 11 órai kezdettel, szentmisével zárul. Kb. 12 órakor végzünk, ezután ebéd, ill. aki felügyeletet kér napközi.
- December 21-én, szerdán 11 órától ünnepség (ünneplő ruha szükséges), ezután ebéd, és ezzel idénre vége az iskolának.
(Természetesen, aki felügyeletet kért annak biztosítjuk mind a két nap! Ezt üzenőn keresztül szíveskedjenek jelezni!)

A téli szünet utáni első tanítási nap január 3. kedd. Addig mindenkinek jó pihenést, tartalmas együttlétet a családdal!

Január 6-án, pénteken Vízkereszt ünnepe.

Az I. félév január 20-án zárul, tehát szünet után nem sok idő van javításra.

- Február 17-én a gyerekek farsangi bálja lesz.
- Február 18-án Szülői Munkaközösség bálja a Kastélydomb Étteremben.

„Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen…Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel…Az ünnep mély és varázsos rendhagyás.” (Márai S.)

Hogy valóban mély és varázsos legyen az ünnepünk, készüljünk együtt december 24-én délután 16 órától a katolikus templomban. Iskolánk 4. osztályos tanulói misztérium játékkal idézik fel Jézus születését. 

„Legyen veled karácsony angyala, 
Legyen áldás és ünnep az Ünnep,
Szeretet simítsa lelkedet,
Mikor a csengők megcsendülnek”

Istentől áldott, békés, szép ünnepet kívánunk Mindenkinek!

Adventi Hangverseny

Adventi Vásár

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

Szeretnénk megköszönni mindazoknak a közreműködését, - akár ajándékot készítettek, akár vásároltak – akik hozzájárultak a karácsonyi vásárunk sikeréhez.

Néhány közérdekű információ a tanítással, a programokkal kapcsolatban:

  • Csütörtökön (dec. 17.) lelki nap lesz, melyen Szalézi szerzetesek lesznek a vendégeink. 11.30 órakor mise, ezt követően kb. 12.30-tól ebéd, majd hazamenetel.
  • Pénteken (dec. 18.) 11 órától ünnepség (ünneplő ruha szükséges), ezután ebéd, és ezzel idénre vége az iskolának.
    (Természetesen, aki felügyeletet kért annak biztosítjuk mind a két nap!)
  • A téli szünet utáni első tanítási nap január 4. hétfő.
    Addig mindenkinek jó pihenést, tartalmas együttlétet a családdal!
  • Az I. félév január 22-én zárul, tehát szünet után nem sok idő van javításra.
  • Február 5-én a gyerekek farsangi bálja lesz.
  • Február 6-án Szülői Munkaközösség bálja a Kastélydomb Étteremben.

„Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen…Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel…Az ünnep mély és varázsos rendhagyás.” (Márai S.)

Hogy valóban mély és varázsos legyen az ünnepünk, készüljünk együtt december 24-én délután 16 órától a katolikus templomban. Iskolánk 4. osztályos tanulói misztérium játékkal idézik fel Jézus születését. Ezt követően mise lesz, mely kb. 17.15 óráig tart.

„Legyen veled karácsony angyala,
Legyen áldás és ünnep az Ünnep,
Szeretet simítsa lelkedet,
Mikor a csengők megcsendülnek”

Istentől áldott, békés, szép ünnepet kívánunk Mindenkinek!

Fodor Balázs                                                 Juhosné Vavró Zsuzsanna
 lelki igazgató                                                          intézményvezető