A gazdasági irodánk telefonszáma megváltozott: +3620-223-0432

Szűrő

Hálaadó szentmise

Tisztelt Szülők!

Örömmel tudatjuk Önökkel, hogy elkészült az iskola, befejeződött a külső felújítás. (Bízunk benne, hogy mindenkinek örömére, megelégedésére.) Ezt szeretnénk egy hálaadó szentmisével, Érsek Úr általi szenteléssel megünnepelni, ahova érdeklődő szüleinket is várjuk!

Január 29-én, hétfőn 12 órakor kezdődne az ünnepség az iskolában (kint), majd utána együtt mennénk át a templomba.

Ezen a napon rövidített órák lesznek, tehát az 1-5 óra meg lesz tartva. A misének kb. fél 2-kor lesz vége. A gyerekek ezt követően ebédelnek, ill. mehetnek haza vagy a napközibe.

Itt ragadom meg az alkalmat és köszönöm meg mindazok segítségét, akik akár magában a felújítási munkában részt vettek, vagy akár a nagy takarításban. Köszönjük szépen!

Régi vágyunk teljesült azzal, hogy egy megszépült iskolába jöhetünk nap, mint nap!

Januári tájékoztató

Tisztelt Szülők!

Január, február hónap péntekjein (kivéve a farsang) korcsolyázni mennénk.

Az iskolából indulunk 14.15-kor, akinek van korcsolyája 300 Ft-ot, akinek nincs, 400 Ft-ot kellene beadni adott hét csütörtökig az osztályfőnöknek, felsőben pedig Mátyásné Anikó néninek.

A korcsolyapályáról kb. 15.45-kor indulnánk vissza.

Természetesen onnan is haza lehet menni, de ezt is időben szíveskedjenek jelezni! (Korcsolyát kötni szívesen várunk szülői segítséget. Előre is köszönjük!)

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan iskolai színházlátogatást szeretnénk tenni január 22-én, hétfőn.
A veszprémi Petőfi Színház Isten pénze c. előadását szeretnénk megtekinteni.

Az iskolából 10 órakor indulnánk különbuszokkal s kb. fél 14.30-14.45 körül érnénk haza. (Ha visszaérkeztünk lehet ebédelni vagy kérjük lemondani a jövő heti befizetéskor!)

Jelképes, 500 Ft-os hozzájárulást szeretnénk kérni, a többi költséget az iskola fizeti.

Tájékoztató - 2017 január

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan kötelező színházlátogatást szeretnénk tenni január 26-án, csütörtökön Veszprémbe, a Hangvillába. Mária evangéliuma c. előadást tekintenénk meg.

Az iskolából 3. óra után buszokkal megyünk a 3. – 8. osztályos tanulókkal, kb. fél 3 fele érünk haza. 500 Ft-ot kellene befizetni, a többi költséget az iskola vállalja. (Ha visszaérkeztünk lehet ebédelni vagy kérjük lemondani!)

Az 1.2. osztálynak pedig január 23-án, hétfőn 13 órai kezdettel helyben lesz egy színházi előadás, mely kb. 40 perces! 200 Ft-ot kellene behozni!

Kérjük, ezt az összeget az osztályfőnöknek szíveskedjenek mielőbb beküldeni! Köszönjük!

Nepomuki Bál

Február eleji értesítő

Tisztelt Szülők!

• Bízunk benne, hogy a félévi értesítők hazakerültek, azt gyermekükkel együtt kiértékelték, levonták a megfelelő következtetéseket. (Ki dicséretben, ki pedig kisebb dorgálásban részesítette gyermekét.) A második félévhez kitartást, jó munkát és természetesen jó egészséget kívánunk.
Február 2-án, kedden Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén iskolamise lesz 13:00 órakor. Az alsósok szentmise előtt, a felsősök szentmise után ebédelnek. (Aki nem ebédes ill. alsós és nem napközis a templomból hazamehet.)
Február 4-én rövidített órákat tartunk,(minden óra meg lesz tartva) mivel 14:00 órától nevelési értekezlet lesz. Tanulószoba és napközi nem lesz. Természetesen igény szerint felügyeletet biztosítunk, ezt kérjük jelezzék az osztályfőnököknek.
• A jövő hét végén tartandó farsangra természetesen a szülők jöhetnek. Az alsósok számára 14:00 órától kezdődne a jelmezes felvonulás. Hétfőtől már vásárolható tombolajegy (óraközi szünetekben), 100 Ft/db. 
• A múlt héten hazaküldött lapokat várnánk vissza minden tanulótól a farsangra vonatkozóan, 400 Ft-tal vagy a süteménykészítés vállalásával.
A felső tagozatos diákok szüleitől pedig a tankönyvigényléshez szükséges lapokat is várjuk - ha indokolt - az ingyenesség igazolásához szükséges irattal együtt.(Alsósoknak ezzel nem kell foglalkozni.)
• Az SzK báljára várnánk Kedves Szüleinket, ismerőseiket, vagy amennyiben nem tudnak részt venni, pártolójegy vásárlásával támogassák iskolánk Alapítványát.

Mindezek sikeres lebonyolításához kérjük és várjuk együttműködésüket és segítségüket, melyet előre is köszönünk.

Tisztelettel: Juhosné Vavró Zsuzsanna

Nepomuki Bál

Tisztelettel hívjuk és várjuk Önöket, ismerőseiket, barátaikat az iskola Szülői Közösségének báljára február 6-án, szombaton 19 órától a Kastélydomb Étterembe.

Jegyeket pártoló 500 Ft
belépő 1.500 Ft Kámán Gézáné SzK elnöknél,
belépő + vacsora 3.000 Ft
Sáriné Erikánál valamint az iskolában lehet vásárolni.

3 féle menüből lehet választani:

A: Baconnal, póréhagymával töltött csirkemell, burgonyakrokett
B: „Menyecskeláb” rántva (sajttal, kolozsvári szalonnával töltött borda)
C: Rántott sajt zöldséges rizzsel, tartármártás

Minden segítséget, felajánlást (tombolatárgy, munka, pénz stb.) köszönettel fogadunk!

Nyílt nap

Januári tájékoztató

Tisztelt Szülők!


„Köszönjük Néked, örök Isten,
Hogy egy új évvel megáldottál,
Hogy szolgálhat a lelkünk Néked
S megláthatunk a csillagoknál…”

Kívánok mindannyiunknak jó egészséget, békességet, gyermekükben sok örömet az új esztendőre!

  • Január 6-án, szerdán, Vízkereszt ünnepén iskolamise lesz 8 órai kezdettel. (A hideg miatt melegen öltözzenek a gyerekek, vonatkozik ez a vasárnapi misékre is.)
    A mise után rövidített órák lesznek (Minden óra meg lesz tartva, az 5. óra így 12.25-kor, a 6. óra 13.20-kor, a 7. óra pedig 14.05-kor ér véget.)
  • Szeretnénk jelezni, hogy január 4-től a felsős angol szakkör (Marcsi néni távolléte miatt) szünetel, a kosárlabda, asztalitenisz, kézilabda, fitness, felsős foci, elsősegélynyújtó, tollaslabda, főzőcske, a tisztasági szakkörök pedig egyelőre véget értek.
    A többi szakkör alsós angol, matematika, sportkör, rajz és német, felsős rajz, informatika, magyar és matematika előkészítő, csecsemőgondozó valamint az énekkar tovább működik a szokott időben!
  • Mint ahogy ezt már több levelünkben írtuk a farsangi bál február 5-én, az SzM bál pedig február 6-án lesz. Ezzel kapcsolatos megbeszélése a Szülői Közösségnek január 14-én, csütörtökön 17 órakor lesz.
  • A most péntek délutáni program 14.30-tól 15.15-ig természetismereti előadás a madáretetésről, a téli állatgondozásról játékos formában.
  • A jövő héttől péntekenként ( január 15. 22. 29. ) korcsolyázni mennénk. Egy alkalom, akinek korcsolyája van 300 Ft., akinek nincs annak 400 Ft. Jelentkezni és fizetni legkésőbb előtte csütörtökig lehet!
  • A félév hátralévő (3 hét) részére (persze azután is) sok sikert, minél több és jobb jegyet kívánok!

Tisztelettel: 
Juhosné Vavró Zsuzsanna
intézményvezető

2014/2015 évi tanév I. félév értékelése

Az I. félév véget ért. Kinek nagyobb, kinek kisebb sikerrel. A bizonyítványok kézhezvételekor vegyék számba gyermekeik képességeit, szorgalmát és e szerint dicsérjenek, esetleg dorgáljanak!
A tanulás mellett – egyházi iskola lévén – fontos lenne a szentmiséken való részvétel is. Szomorúan tapasztaltuk, hogy van üres misenapló, miközben dicséretes 20 fölötti aláírású is. Az külön öröm számunkra, ahol a szülők nemcsak a templom ajtóig kísérik gyermeküket, hanem ők maguk is részt vesznek a szentmisén, példát mutatva ezzel. Köszönet nekik!
Az I. félév tapasztalatainak, kiértékelése után gyermekeik eredményes segítéséhez kitartást, türelmet kívánunk a II. félévre.

Tisztelt Szülők! Kedves leendő Kis elsősök!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt február 10-én, kedden bemutató óráinkra, ahol ismerkedhetnek a leendő elsős tanító nénikkel!

8 óra 4.a matematika Görbicz Beáta
9 óra 4.b magyar Palkovics Ágnes

Február 16-án, hétfőn 16 órakor „Iskolanyitogató” programunkra is várjuk azokat, akik többet szeretnének tudni iskolánkról, a szülőket egy beszélgetésre, a gyermekeket pedig kézműveskedésre.

Ezt követően minden hétfőn délután 16 órától iskola előkészítő foglalkozást tartunk április végéig.

Terveink szerint iskolaotthonos és hagyományos osztályokat indítanánk, ahol idegen nyelv, informatika és hittan oktatás is van.