Tisztelt Szülők!
A múlt heti programjaink – Diáksport Nap, Magyar Népmese Napja – sikeréhez Önök közül néhányan nagymértékben hozzájárultak.
Köszönjük azoknak a Kedves Szüleinknek, hogy idejüket, energiájukat áldozták, akik meséltek, velünk sportoltak vagy küldték a finom pogácsát. Még egyszer KÖSZÖNET érte!
A jövő heti programsorozatunk sikeréhez megint csak elengedhetetlen lenne az Önök támogató hozzáállása.
Iskolánkban 1876 őszén indult meg a tanítás. Ennek szeretnénk emléket állítani – azon nem titkolt céllal, hogy összetartozásunkat erősítse és múltunkat tiszteljük – különböző rendezvényekkel.
A hét folyamán jelenlegi diákjaink találkozhatnak egykor itt tanuló, mára közismertté vált emberekkel, mint pl. Dr. Szalai Mariann, Dr. Wolf Szilvia, Dezső Anita, Sztanke József, Pátkai Anna, Csaba Mercédesz, Bartók Judit, Nátrán Albin, hogy csak néhányukat említsem a sorból.
Hétfőn (október 10.) du. 5 órakor várjuk az érdeklődőket egy kiállítás megnyitójára, ahol az egykor itt tanító vagy rajztanárrá lett diákok, ill. művésztanítványok képei lesznek láthatók.
Október 15-én, szombaton tanítási nap lesz (október 31-ét dolgozzuk le.)
8.00-tól különböző érdekes feladatok, iskolatörténeti vetélkedő, táncház lesz a gyerekeknek.
10.00-tól ünnepi műsor lesz a tornateremben, ahová várjuk szüleinket is, de különös tekintettel azokat, akik ide jártak, vagy itt dolgoztak (Zárda Iskola, 2. számú Általános Iskola, Zrínyi Ilona Általános Iskola) valaha.
11.00-tól pedig ünnepi mise Érsek Atya celebrálásával.
Ezen a napon (október 15.) iskolai ünneplőbe kell jönni!
Nagy segítség lenne számunkra, ha mise végeztével tanítványaink hazamehetnének.
A jövő heti ebéd befizetésénél jelezni kellene, ha nem kérnek ebédet.
Természetesen ahol gondot jelent a gyermek felügyelete, mi biztosítjuk 14.00 óráig.
Bízva az Önök támogatásában, segítségében reméljük, hogy minden jól fog sikerülni és valamennyien nagyszerű élményekkel gazdagodunk.